2. Fejezet: A második este

Kipattant a szemem és fel ültem. A nap fény a szemembe világított. Hallottam a madarak csiripelését a tetőről. Álmodtam? Óvatosan tettem le a lábam az ágyam mellé. A tiltott szoba... Ki volt az a fiú? Ő hozott ide? Mit keresett nála a nyakláncom? Biztos csak egy álom volt. Nem tudok mást elképzelni. Fel álltam és kerestem tiszta ruhát gyorsan átöltözködtem és össze fogtam a hajam. Egy pillanatra az ujjaimra néztem. Vissza kaptam a kezem a szemem elé. Megégtek az ujjaim? Tegnap este... Lehetetlen! Volt itt még valaki a vörös hajú fiún kívül. Miért nem mondta el Myung, hogy van itt két fiú? Megágyaztam és elhagytam a szobám. Lementem a földszintre a konyhába. Már ott volt Myung. Békésen reggelizett.
- Jó reggelt. - köszönt
- Önnek is... - motyogtam el.
- Tegez csak nyugodtan. - folytatta az evést.
- R-Rendben...
A konyha pulthoz mentem és elő kerestem egy tányért. Letettem és a hűtőhöz léptem. Kinyitottam és kivettem pár zöldséget. Bezártam és mindent lepakoltam a pultra. össze daraboltam a zöldségeket és a tányérba tettem őket. Kerestem a szekrényben egy villát és oda mentem Myunghoz. Leültem vele szembe és elkezdtem enni. Csendben ettünk, majd amikor már több mind a felét megettem az előttem ülő nőre néztem.
- Valami baj van? - tette le a villát és megtörölte a száját.
- Tegnap este... Mikor lejöttek inni... Volt a nagy étkezőben egy fiú. - haraptam a számra.
- Milyen fiú? - vonta össze a szemöldökét.
- Vörös haja volt... de amikor vissza mentem hozzá eltűnt. Éjszaka... Volt valaki a szobám előtt.
- Kimentél? - állt fel az asztaltól.
- Én...
Közelebb lépett hozzám és megfogta a hajam. Laza mozdulattal lerántott a székről és a földön kötöttem ki. Össze szorítottam a szemem. Nem kellett volna elmondanom neki.
- Voltak feltételek! - ordított.
- Sajnálom! - ordítottam fel.
Hirtelen leesett a váza az asztalról pont mellém. Kinyitottam a szemem és a virágok a törött váza darabkáin pihentek. Csend lett. Fel néztem Myungra. Körbe nézett a helységben. Ő lökte le?
- Mérges... - szólalt fel.
Ki mérges? Micsoda? Miről beszél? Úgy mondta, mintha még egy ember lenne itt. Mit tud amit én nem?
- Elmegyek... - kapta fel a táskáját az asztalról. - A ti hibád! - nézett rám.
Villám sebesen rohant ki a házból. Én meg rohantam utána. A hátára kapta a kabátját és kirohant az ajtón. Még mielőtt én is kimehettem volna, becsapta az ajtót és kulcsra zárta. Próbáltam kinyitni, de semmi. Nem tudtam kinyitni. Mi mérges? Vagy ki? Kicsit félek egyedül... Csak álltam az előszobába. Mit csináljak? Vissza mentem a konyhába és a váza vissza került az asztalra. A virágok sokkal szebbek voltak mint az előtt mint leesett. Tényleg van itt valaki... Össze szedtem a tányérokat és a konyha pulthoz mentem. Megnyitottam a vizet és elkezdtem mosogatni. Hamar elmostam az összes koszos tányért. Megtöröltem a kezem és arra a hosszú folyosóra néztem. Besüt a nap kintről. Elindultam a folyosóra és megláttam az udvarra nyíló ajtót. Oda léptem és lenyomtam a kilincset. Nyitva van. Kiléptem rajta és a lágy kora nyári szellő csapta meg az arcom. Elég meleg van. Kimentem és bezártam az ajtót. Nagyon nagy itt a fű. Egy kis kapu volt ami felett egy vas keret volt. Nyitva van a kapu. Átmentem a kapu alatt és az erdő fele kezdtem sétálni. Nagyon szép helyen van a ház. Sétáltam és nézelődtem. Sok virág van a gyomok és a nagyra nőtt fű között. Ahogy

látom az összes vörös rózsa. Lassan az erdőbe értem. Hallottam, hogy nem messze folyok egy kis patak. Azonnal a hang irányába kezdtem menni. Egy két dombon át másztam majd megláttam a patakot.Eszméletlen szép! Kicsit megnyugtató a reggel történtek után. Lehet arra a fiúra gondolt? Mérges lenne rám? Miért? Valamivel fel bosszantottam? Egy darabig sétálhattam mert elkezdett sötétedni. Máris este van? Próbáltam vissza találni a házhoz, de hiába. Teljesen eltévedtem! Csak én vagyok ilyen béna. Fel néztem az égre és már fent voltak az első csillagok. Nem szabad megvárnom még teljesen besötétedik. Ki tudja mik vannak az erdőben. Folytattam a bolyongást és vissza találtam a csendes kis patakhoz. Már legalább tudom merre kell mennem. Vissza indultam a házhoz, de hallottam valamit a bokorból. Megálltam és a bokorra néztem. A torkomban dobogott a szívem. Remélem csak egy kis nyuszi lapul ott. Tovább indultam és ismét az égre néztem. Eltűntek a csillagok. Eső felhők... Már megint esni fog. Sietnem kellene. Csak mentem és mentem amikor megint dúdolást hallottam. Ugyan úgy dúdol mint tegnap este. Nagyot nyeltem és körbe néztem. Már az orromig se látok a ködben és a sötétben.
- K-Ki van ott?! - ordítottam, de nem jött válasz.

Csak kuncogni kezdett a kislány. Mintha tudná, hogy ezzel csak még jobban megijeszt.
- Érzem, hogy félsz...- suttogott a lány. - Nem fog fájni! Már közel van hozzád...
A hátam mögé néztem és halálra rémültem. Én... vagyis... Egy olyan lány állt mögöttem aki teljesen hasonlított rám. A szeme fekete volt és a keze tiszta vér. A földet bámulta, majd rám emelte a tekintetét. nem tudom eldönteni, hogy milyen kifejezés ült az arcán. Csalódott, esetleg magányosság. Hó fehér bőre sima volt, de mintha az arca össze lett volna szabdalva. Egy könnycsepp gördült végig az arcán, majd résnyire kinyitotta a száját. Láttam, hogy levegőt vesz, nagyot, majd sikítani kezd. Nem álom volt a tegnap este! Hátat fordítva neki, kezdtem a ház felé rohanni. Közben az eső is eleredt. A sárban rohantam az életemért.

Mit akar tőlem? Miért olyan mint én?! Csak rohantam és rohantam. Nem álltam meg egy pillanatra se. A hajam teljesen elázott és a ruhám is. Vissza néztem és rohant utánam. Nem akarom megtudni mi lesz ha megállok! Már láttam a házat és a kis kaput. Át rohantam a vas keret alatt és berohantam a házba. Vissza fordultam és becsaptam az ajtót. Az ajtónak szaladt. Újra és újra. A földre estem és úgy kezdtem hátra fele araszolni. Mindig is megakartam halni, most meg elmenekültem a biztos halál elöl. Lassan abbahagyta az ajtón való dörömbölést. Remélem nem szíve vágya az, hogy bejöjjön ide. És azt is remélem, ha nagyon be akar jönni, azt sehol nem tudja megtenni. Fel álltam a földről és meghallottam, hogy éjfélt üt a nagyszobába álló hatalmas óra. Elindultam felfele a szobámba a lépcsőn amikor valakibe ütköztem. Leestem a lépcsőről. Szerencse, csak két lépcső fokot sikerült megtennem. A földön ültem és a fiúra néztem. Ő nem a vörös hajú fiú. Lentebb lépett a lépcsőn és a szemembe nézett. Ugyan olyan fekete volt a szeme, mint annak aki üldözött. Hátrálni kezdtem, de sajnos a falnak mentem. Össze szorítottam a szemem és az ölembe húztam a lábam.

- Ne bánts! - kezdtem az életemért könyörögni. - Kérlek...
Minek jártatom a szám? Biztos vagyok benne, hogy nem érti mit mondok. Üres tekintete nem sok értelmet sugall, de annál több maga biztosságot. Rettegek.
- Azt hittem alszol... - motyogta el.
Kipattant a szemem és rá néztem. Leguggolt hozzám és már nem volt fekete a szeme. A bőre fehér maradt és a szája lila. Mintha a hulla házból szabadult volna.
- Nem akartalak megijeszteni... - nézett a nyakamba lógó nyakláncra. - Tegnap te ijesztettél meg engem. - mosolyodott el.
Én megijesztettem őt?
- Mi vagy te? - próbáltam minél távolabb tornászni magam tőle.
- Az most nem fontos. - állt fel. - JungKook vagyok.
- J-JungKook? - dadogtam el a nevét.
- Igen. - bólintott és elindult a nagyszobába.
Fel pattantam és utána léptem. Nem akarom, hogy megint hülyét csináljanak belőlem. Ha ismét látó távolságon kívülre esik, megint felszívódik.
- És te ki vagy? - fordult vissza felém.
- A nevem? - ő csak bólintott. - NamKyu... motyogtam el a nevem.
Nem mondott semmit csak tovább sétált én meg mentem utána. Beérve a nappaliba kisebb szív rohamot kaptam. Még hat fiú?
- Ki ez Kooki? - kérdezte az egyik.
- Ő NamKyu. - nézett rám.
Az egyik srác azonnal elém termet. Egész hosszú sötét barna haja és sötét szeme volt. Túl közel volt hozzám. Hátrébb léptem és megint a vall lett a lelki társam.
- V vagyok... - suttogta el a nevét. - Ennyire félsz valamitől? - lépett hátrébb. - Mi történt? - pislogott nagyokat és végig mért. - Sáros vagy és vizes! Meg fog örülni Myung ha össze mocskolod a házát.
- E-Elment... - haraptam a számra.
- Tudjuk. - szólalt fel a harmadik. - J-Hope vagyok. - mosolygott.
- Honnan tudjátok? - néztem végig rajtuk, majd kiszúrtam a vörös hajú fiút.
- Mesélte Suga. - ült le JungKook a kanapéra a többiekhez.
- S-Suga? - néztem V mögé.
- Igen. - bólintott a negyedik. - Jin vagyok. Tegnap megütötted magad? Nagyon rosszul festettél.
- Jól vagyok. - bólintottam.
- Gyere beljebb! - kapta el a kezemet V. - Istenit! - engedte el. - Te megégettél! - kezdte a kezét nézegetni. - Mi vagy te? Boszorkány?!
- N-Nem! Nem akartam! - hajoltam meg. A sírás szélén álltam.
- Ha kérhetünk ne tekints minket egyenlő félnek. - állt fel egy szőke hajú fiú. - Sokkal erősebbek vagyunk, mint TI! Ugyanakkor nem érdemeljük meg, hogy meghajolj... - lépett oda hozzánk.
- Ugyan már Monster! - szólt rá V. - Ha neki ez tetszik.
- Szarok rá! - ordított.
- Ne kiabáljatok már! Tegnap is, majdnem fel kelt Myung, mert ti veszekedtetek! - rakta fel a lábát az asztalra a névtelen nevű. Rá néztem és ő integetni kezdett. - Jimin vagyok.
- Myung tud rólatok? - kérdeztem.
- Hogy is mondjuk... - vakarta meg a nyakát Jin. - Inkább csak Sugáról. - nézett a vörös hajú fiúra. - Reggel is ő segített neked.
- Te lökted le a vázát? - mentem beljebb. Csak bólintott. - És te is szedted össze? - ismét csak bólintott. - Köszönöm. - mosolyodtam el.
- Ne várj többet Sugától. - nevetett Jimin. - Ő már csak ilyen néma.
Az összes fiú hófehér bőrű volt. A szájuk lila. Mi van ezekkel?
- Tegnap este... - hajtottam le a fejem. - Mi az a tükör?
- Hozzá értél igaz? - ült le mellém V.
- Igen.
- Hol lehet most? - kérdezte J-Hope. - Láttad ma már? - pillantott rám.
- Kit?
- A démonodat.
Ökölbe szorult a kezem. Démonom?! Elkel ismernem nagyon rémisztő, de démon!
- A-Az erdőben. - nagyot nyeltem.
- Ha kizártad akkor nem biztos, hogy befog ide jönni. ha mégis a nyakadban a nyaklánc megvéd. Csak ne tépje le a nyakadról mint tegnap. - ült le Monster.
- Kik vagytok? - tettem fel a kérdést.
- Halottak... - válaszolt J-Hope. - Olyanok mint a démonok, csak a mi testünk már rég porrá lett és semmi értelme vadászni arra ami már halott. - vont vállat.
- Meghaltatok? - néztem végig rajtuk. - Mind a heten?
- Igen. - válaszolt JungKook. - Bár fura módon mi nem tudunk nap közben mászkálni a házban. Csak akkor amikor éjfél lesz. A tükör az egyetlen kapu a föld és az alvilág között. Éjfélkor át jövünk és még mielőtt bezárulna vissza megyünk.
- És ha nem mentek vissza?
- Még nem próbáltuk meg. - rázta meg a fejét Jin. - De nem igazán akarjuk ki próbálni.
- És akkor Suga? Ő napközben is itt van. Tegnap délután is láttam. Meg ma reggel is segített.
- Tudod... - motyogta Monster. - Mind a hetünket megöltek. Sugán kívül egyikőnk se ért a tükörhöz a halálunk előtt. Azt gondoljuk, hogy ez lehet az oka, hogy Suga képes itt maradni.
- Ki ölt meg titeket? És mikor? - néztem rajtuk végig.
- Nem tudjuk. - rázta meg a fejét V. - Semmit nem tudunk és semmire nem emlékszünk, csak a tükörre. Még talán annyi dereng, hogy a házban történt. A saját nevemre se emlékszem.
- Csak én és Jimin emlékszünk a nevünkre. Igaz nem a teljes, de egy része megvan. - mosolygott Jin.
Sugára néztem aki csak ült és a földet bámulta. Hirtelen ki szúrtam valamit a nyakában. Nagy levegőt vettem és fel álltam. Oda léptem hozzá és ő rám nézett. Nagyon szép szemei vannak. A kezembe vettem a nyakláncát. Olyan mint az enyém csak más a köve.
- Miért nem beszélsz? - kérdeztem Sugától, de ő csak elfordult tőlem. Leguggoltam és egy vágást pillantottam meg a nyakán. Ijedtemben hátra borultam és el sikítottam magam. Mond, hogy nem úgy ölték meg, hogy elvágták a nyakát!
- Mi a baj? - kérdezte JungKook.
- S-Suga nyaka... - motyogtam. - Én ezt nem bírom! - álltam fel. - Ez csak egy álom! - tettem a fejemre a kezem. - Biztos elestem az erdőben és most képzelődök! T-Ti nem vagytok itt! Biztos, hogy képzelődök! - indultam kifele a nappaliból.
- Hova mész!? - ordított utánam Monster.
- A tükörhöz! - szóltam vissza. Fel mentem a lépcsőn. Már nyitottam volna ki az ajtót amikor előttem termed Monster. A szeme fekete volt. Elvágta az utamat a szobába. Végig mért és megnyalta a száját.
- Én vagyok a legrégebben az aki már nem él... Már nagyon rég nem ettem, de ha akarod lehetsz te akit élve felfalok... Legalább nálam lesz a lelked nem pedig a tükörnél, vagy a démonodnál... - vette a kezébe a nyakláncom.
Gőz szállt fel. Pont olyan amikor az ember húst süt. A nyakláncom szép lassan égette Monster kezét. Nem is érdekelte, hogy megsül a keze. Ha ezt egy ember csinálja akkor már rég érzeném az éget emberi hús szagát. Közelebb húzott magához a nyakláncom segítségével. Olyan közel kerültem hozzá, hogy éreztem ahogy levegőt vesz. Megfog ölni? A mellére tettem a kezem, hogy eltoljam magamtól, de nem akart távolabb kerülni tőlem. Megragadta a csuklóm és még közelebb húzott magához. Nem érdekli a keze. Csak az jár a fejében, hogy elvegye az életem és a lelkem. Ők nem szellemek. A szellemek nem esznek lelkeket. Igaz? Ismét megnyalta a száját mint valami éhes macska.
- Hol kezdjem? - suttogott.
Össze ért az orrunk hegye. Bele remegtem. Még soha nem volt hozzám senki ilyen közel, de félek, hogy épp most akar megölni. Ahogy össze ért a szánk nagyra nyílt a szemem. Érzések öntöttek el. Több ezer ismeretlen érzés. Képek kezdtek bevillanni. Olyan képek amiket eddig soha nem láttam. Egy nőt láttam, hogy rohan. Hosszú ruhában, az erdőben. Nem láttam mást csak a nőt ahogy rohan. Ki ez? Nem én vagyok.
- Segítek... - szólalt meg a nő.
Ahogy sikeresen vissza kaptam a szemem észre vettem, hogy Monster teljesen le sokkol. A szeme vissza változik olyanná mint egy emberé, majd ellök magától és a földre roskad. Ő is látta?
- Jól vagy Monster? - guggolt le hozzá Jin.
- E-Ez... - motyogta és a szájához emelte a kezét. - Mit csináltál velem? - nézett rám.
- É-Én semmit! - motyogtam.
- De... De igen! Csináltál velem valamit! - állt fel a földről. - Egy pillanatra olyan volt mintha... Mintha... élnék... - tette a szívéhez a kezét. - Mintha megdobbant volna...
- Mit láttál? - kérdeztem.
- Egy nőt... - nézett le rám.
Végig néztem rajta. Mint két keze megégett. A szája is. Ez volt életem első csókja és egy... nem is tudom mitől kaptam... Ha jobban bele gondolok olyanok mint a vámpírok. Csak nekik nem a vérem hanem a lelkem kellene. Megállt felettem Suga és kezet nyújtott nekem. Kicsit tétováztam. Megfogom égetni. Még jobban az orrom alá tolta a kezét és én megfogtam. Semmi? Nem égett meg? Fel húztam magam. A kezére nézett. Miért nem égett meg a keze? A falra nézett és valami elkezdett fel íródni a falra. Amint befejezte a mondatott gyorsan elolvastam.
- Ne félj Monstertől. Érzem, hogy félsz... Megvédelek... 
Vissza néztem Sugára. Csak állt és a földet nézte.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Lassan reggeledik... - sóhajtott V. - Ideje lenne elindulni. Nem akarom kipróbálni mi lesz ha itt maradunk.
- Igaz... - sóhajtott Monster. - Egy kérésem van NamKyu. Ne menj az erdőbe. És este ne hagyd el a szobád. Vadászik rád. És ha elkap véged... - nyitotta ki az ajtót. - Ma menjünk...
A fiúk bementek a szobába és bezárták az ajtót. Pár perc múlva megszólalt az óra a nappaliban. Reggel van. Az ajtóhoz léptem és megpróbáltam kinyitni. Bezáródott. Sugára néztem. Mellettem állt és az ajtót nézte.
- Nem tudsz beszélni? - kérdeztem. - A halálod előtt se tudtál? - rázta meg a fejét. - Szóval azóta nem tudsz mióta megöltek... - tettem az államra a kezem. - Lehet azért mert elvágták a nyakad? - meg vonta a vállát. - Nem próbáltad?
Kinyitotta a száját, de egy hang se jött belőle. Tényleg nem megy neki... Szomorú vagyok. Érdekel milyen lehet a hangja. Vagyis lehetett... Mind a heten itt haltak meg... Suga a falra mutatott és oda kaptam a fejem.
- Ne gondolj erre! Kérlek!
- Sajnálom... - szóval a fejembe is bele lát... Sóhajtottam.
- A fiúk... A fiúk szeretnének még élni. Elakarják, majd lopni a lelked. Nem mondták, de érzem. Megpróbálok, majd segíteni, de szerintem még Jint se tudnám feltartani. Jin volt az aki előttem hallt meg. Én voltam az utolsó. Montser pedig az első. 
- Örülök, hogy itt vagy. - mosolyogtam.
- Én is, hogy te itt vagy... Legalább nem vagyok egyedül...

1. Fejezet: Az első este

MyungHee kocsijában ültem. Nem igazán tudom hova megyünk, ő csak annyit mondott, hogy haza. Haza... Ez a szó amit eddig még soha nem mondtam ki. Igazság szerint rengeted szót nem mondtam még ki. Az ablakon meredtem ki. A fákat néztem. Egyre inkább olyan volt minden mint egy valóra vált álom. Azt vettem észre, hogy egy erdőben kezdünk el kocsikázni. Magas fák, tölgyesek és fenyők. Szép lassan haladtunk. Jó fél óra múlva egy házat láttam meg felettünk. Eszméletlen nagy és kísérteties. A ház előtt egy kisebb tó volt egy kis halász házzal, és kis ház mellett egy csónak volt tetejére fordítva. Mióta befordultunk az egyik mellék útra azóta nem láttam egy autót sem. Jobbra fordult és fel hajtott a házhoz. A fő bejárat mellet leparkolt.

- Meg jöttünk. - állította le a kocsit és kiszállt.

Én is így tettem. Kiszálltam és bezártam az ajtót. A kocsi hátuljából megkaptam a csomagomat és a házba léptünk. Nem tudom kívülről vagy belülről rémisztőbb ez az egész ház, de olyan mintha össze akarna dőlni. Bementünk és letettem a csomagomat a az ajtó mellé. Körül néztem. Jobbra nyílik egy szoba, balra és a lépcsők mögött is két szoba van. Ahogy elnézem hatalmas ez az egész. A lépcsőkön hatalmas gyertya tartók vannak és a csillár ami a plafonon lóg gyönyörű! A hatalmas ablakok se semmik. A díszes oszlopokról ne is beszéljek.

- Először megmutatom a földszintet, majd az emeleteket. Azt ahova bemehetsz és azt is amit messze el kel kerülnöd.

Elkerülni? De hát itt fogok élni. Jó megértem, hogy idegen vagyok neki. Elindultunk a bal szobába. Egy nagy étkezőbe ütköztünk. Nagy ablak és egy hosszú asztal, mondjuk úgy huszonkét székkel. Minek ekkora asztal? De nagyon szép.

- Ezt az asztalt nem szoktam használni, csak akkor ha fontosabb emberek jönnek. Kérlek ne karcold össze az asztalt és ne egyél itt. Ne nyúlj az asztalon lévő gyertyákhoz és a virágos vázához se.

A virágos vázában egy elhervadt vörös rózsa dobálta a szirmait. Mióta nem tett bele újat? Szerencsétlen rózsa teljesen elszáradt. Csak bólintottam és tovább indult. Nem mentem utána egyből. Kicsit körbe néztem. Nagyon szép. A nagy ablakon egy bordó függöny van két oldalra kötve és egy fehér függöny készít falat az ablakra. Vissza tévedt a rózsára a tekintetem. Ez... A rózsa helyenként vissza kapta a gyönyörű piros színét. De az előbb még teljesen színtelen volt! Közelebb léptem az asztalhoz. A rózsa szirmok eltűntek. Egy darab se maradt az asztalon. Csak képzelődtem? Rémisztő. MyungHee után siettem. Ahogy látom a konyhában vagyunk. Nem olyan nagy szám, de nagyon családias. Teljesen más mint az étkező. Világos fel, fa székek és egy kis kandalló. Serpenyők lógnak a plafonról. Bizonyára dísz. Tányérok a szekrényen. A púlton szőlős tál és mellette egy üveg vörös bor foglal helyet. A csap felett talpas üveg poharak vannak elhelyezve. A gázon egy lábas van. A kandalló mellet a hűtő ami szinte világít a szürke színével.

- Csak akkor ehetsz amikor én itthon vagyok és csak annyit amennyit én mondok. Csak itt ehetsz az asztalnál. Ha morzsálsz akkor fel takarítod. Magad után mosogatsz és magadat szolgálod ki.

Ki fordult az ajtón és elindult kifele. Én még maradtam és nézelődtem. Ki húzogattam a fiókokat. Egyikben kések, másikban villák és kanalak, a harmadikban teás kanalak és sütis villák, és az utolsóban olló, cellux és egyéb dolgok voltak. Az alsó szekrényekben lábasok, tepsik, serpenyők voltak elhelyezve. A másikban egy kuka volt. A felső szekrényekben tényárok, mély és lapos, kicsi és nagy. Bögrék és poharak. Terítők, rongyok, tisztító szerek voltak. Bele néztem a hűtőbe. Szinte teljesen üres. Van benne egy tál eper. Egy kis sajt. Fóliába csomagolt nyers hal és hús és rengeteg zöldség. Tej és valami érdekes víz. A konyha egyik oldalán egy ajtó van. Ki indultam a konyhából és észre vettem a gyámomat ahogy a vázát nézegeti.

- Te voltál? - nézett rám.

Megráztam a fejem.

- Értem. Rendben... Menjünk tovább.

Akkor nem képzelődtem? Vagy... Nem is a virágra célzott? Nem tudom. Át mentünk a jobb oldali szobába. Egy gyönyörű nappali. Egy nagy üveg sakk tábla egy sötét fa asztalon. Mellette egy kisebb tévé. A szoba közepén egy kanapé egy asztali lámpával. A kanapé mellett egy zongora rajta rengeteg képpel és egy virágos vázával. A szoba legvégén egy kis lépcső és az tetején egy író asztal mellette könyves polccal és az asztal felett egy üveg lámpa függ. Nagyon szép a boltozat. A hatalmas ablakokon vörös függöny lóg és két oldalra van kikötve mint a konyhában. A kanapén kézzel készített párnák pihennek. Mintha még sose ültek volna rá arra a kanapéra. Beljebb mentem. Fel

léptem az asztalhoz és a könyves polcot kezdtem vizsgálni. Az összes könyv tiszta pór. Jó ideje senki nem vette kezébe az itteni könyveket. Nem tudom mi van rájuk írva. Nem koreai írás és nem angol. Hátra fordultam és az asztalra néztem. Itt is elég nagy a por. Az asztalon egy koszos bögre, egy régi írógép. Az írógépet nem rég használhatta, mert látni miket ütött le. A por szinte eltűnt azokról a gombokról. Van egy ajtó a szoba egyik oldalán.

- Az az ajtó egy folyosóra vezet ahol egy vendég szoba van és egy ajtó a kertbe. - rá kaptam a fejem és utána indultam.

Vissza mentünk a lépcsőhöz. Először a jobb oldali ajtóhoz mentünk, ami mögött egy vécé volt egy kis csappal, majd a másik ajtó jött. Kinyitotta és lementünk a lépcsőn a pincébe. Nagyon rémisztő volt az ami lent fogadott. Bal oldalon égetők és mögötte egy rács ami mögött végtelen sötétség volt. Nem láttam a folyosó végét. Jobbra boros üvegek és hordok. Hát nem ez lesz a kedvenc helyem a házból.

- Ne sokszor gyere le ide.

Nem is maradtam itt tovább. Azonnal felmentünk. Bezárta az ajtót és elindultunk az emeletre. Egy hosszú folyosó aminek csak az egyik oldalán voltak ajtók. Öt ajtó.

- Az utolsó. - mutatott a folyosó végén lévő ajtóra. - Az én szobám. Oda ne menj be! Az tiltott zóna.

Bólintottam és elindultunk az ő szobája mellettibe. Egy vécé. Kettő vécé. Ez egy jó hír. Azt a szobát elhagyva a mellette lévőbe mentünk. Egy szép fürdő. Egy kád és a kád lábánál egy kis asztal amin habfürdő és fürdő kristály volt. A kád mellett egy kis hokedli ami segít beszállni a kádba. Egy nagy ablak rajta nagy függönnyel. Egy szék és egy asztal amiben egy váza levendula csücsült. Az asztal mögött pedig egy szekrény volt, felette egy tükör.

- Akkor fürdesz amikor akarsz, de ne áztass el mindent. Ha mégis sikerül akkor törölgess fel.

Oda léptem és kinyitottam. Törölközök és egy hajszárító. Bezártam az ajtót és a kád felé fordultam. Egy fali festmény. Látszik, hogy valaki kézzel festette oda. Elhagyva a fürdőt a következő ajtóhoz mentünk. Egy hatalmas könyvtár! Vörös bőr bútorok és fenyőfa asztalok. Egy író asztal a jobb sarokban, a balban pedig egy mozgatható létra. Jobbra egy ajtó. A mögött is könyvek vannak csak más témájúak. És előttünk is egy ajtó és az mögött is könyvek vannak fel halmozva. A szoba közepén lévő kerek asztal felett egy óriási csillár függ.

- Ha olvasol akkor itt olvass. Ne menj ki innen egy könyvel se. Oda tedd vissza a könyvet ahonnan elvetted. Ne hagyd szét azt amit olvasol. Nagyon vigyázz ezekre a könyvekre mert már nagyon idősek.

Elhagytuk a könyvtárat és vártam, hogy a következő ajtóhoz menjünk, de ő tovább ment. Megálltam és nem mentem utána. Mikor észre vette, hogy megálltam vissza fordult. Az ajtóra néztem.

- Ezt a szobát kerüld el a legjobban! Soha, semmilyen körülmény között ne menj be oda! Soha! - halálosan komoly arccal nézett rám. Meg rémisztett az ahogy engem nézett. Ismét bólintottam. Rengeteg ajtó van itt. Mintha ez valami szálloda lenne. Tovább mentünk.

Felmentünk az utolsó lépcsőn és egy szoba volt előttem. Szép sötét ajtó egy rövidke folyosó végén. Ez már a padlás lenne.

- Ez lesz a szobád.

Az ajtóhoz mentem és kinyitottam. Elkel ismernem, hogy nagyon szép szobát kaptam. Egy frissen megágyazott ágy az egyik oldalon mellette egy kis asztal rajta egy éjjeli lámpa és egy ébresztő. Több lámpa is van itt. Egy az ágy mellett a sarokban, még egy ami a plafonról lóg, és még egy ami két szék között van. Két ablak. Egy az ajtóval szembelévő oldalon és egy az ágyal szemeben lévő plafonon. Egy tartó oszlop és mellette egy kis asztal két székkel. A belső szék mögött egy kis szekrény.

- Éjszaka ne nagyon hagyd el a szobád akár mit is hallasz. Csukd be a szemed és aludj. Bármi történik csak aludj és maradj az ágyba. - indult kifele a szobámból. - Gyere le a cuccodért és pakolj ki.

Ő eltűnt a második emeleten a könyvtárban én pedig leszaladtam az előszobába a cuccomért. A kezembe kaptam és indultam volna fel, de meg láttam valamit, vagyis inkább valakit. Egy vörös, inkább szőke hajú srác ült az étkezőben annál az asztalnál ahova tilos leülnöm. Nem mondta, hogy van itt még valaki.

Elindultam az étkezőbe, még mindig ott ült az egyik széken és a rózsát bámulta ami már teljesen olyan volt mint amit most szedtek. Mikor két lépésre voltam a fiútól hideg levegő csapott meg. Egy ablak sincs kinyitva. Nagyot nyeltem.

- Sz... Szia... - makogtam el egy köszönést.

Rám se nézett és vissza se köszönt. Nem foglalkoztam vele többet, elindultam a konyhába. Elővettem egy poharat és engedtem bele vizet. A víz amint a pohárba ért zavaros volt. Mintha sáros lenne. Azt nem mondta, hogy rossza a víz vezeték. Kiöntöttem a vizet és elzártam a csapot. A poharat a pultra tettem és visszamentem az étkezőbe. Eltűnt a fiú. Biztos kertész vagy valami. Az előszobába mentem és kezembe vettem a cuccom. Felmentem az emeletre onnan pedig a padlásra, a szobámba. Bementem a szobába és bezártam az ajtót magam mögött. A szekrényhez léptem és elkezdtem kipakolni. Nem sok ruhám van. Két fekete ruha, egy fehér, négy farmer és tíz póló, három cipő és egy pizsi, jó pár zokni és bugyi, és három melltartó. Amint mindent helyére tettem, az ablakhoz léptem. Elhúztam a függönyt és kinéztem az ablakon. Pont látom a tavat. Kezd esteledni, mert egyre nagyobb a köd és már nem igazán látom a tó másik oldalát. Mire célzott azzal, hogy ne hagyjam el a szobám? Belegondolok nagyon rémisztő ez az egész. Az ágyamhoz mentem és leültem rá. A párna mellett volt egy hálóruha. Térdig érő, fehér és az ujja a könyökömig érhet. Kedves tőle, hogy erre is gondolt. Még takarodó előtt elakartam menni vécére. Lementem a második emeletre és mentem volna be a mellékhelységbe, de MyungHee megállított.

- Este kilenckor van a villany oltás és reggel hétig nem akarom, hogy elhagyd a szobád.

- I... Igenis... - a földre néztem.

- Oh... - lépett közelebb hozzám. - Mégis tudsz te beszélni ha akarsz. - emelte fel a fejem. - Fél nyolc van. Ha nem találkoznánk jó éjt. - elvette a kezét az államról és elment lefele a lépcsőn.

Utána néztem, majd vissza fordultam és a vécét vettem útba. Amint az is meg volt vissza mentem a szobámba a hálóruhámért. Gyorsan a fürdőbe mentem. A ruhát ledobtam a székre és elő kerestem egy törölközőt. Mikor az is megvolt azt is a székre dobtam és megnyitottam a vizet. Ez már egyáltalán nem zavaros. Sőt. Gyorsan leöltöztem és addigra megtelt a kád. Tettem bele habfürdőt és összefogtam a hajam. Beleültem a kádba és elgondolkodtam. Egész nyugodt életem lesz itt. Szép nagy ház és egész jó a légkör. Leszámítva a fura dolgokat. Jó egy óráig ültem a vízben és azt vettem észre, hogy teljesen kihűlt. Feltápászkodtam és a törölközőért nyúltam. Kirántottam a dugót a kádból és magamra tekertem a törölközőt. Kilépés előtt megtöröltem a lábam, hogy nehogy véletlenül vizes legyen parketta. Kiléptem és szárazra töröltem magam. Gyorsan bele bújtam a hálóruhámba és egy tiszta fehérneműbe, a törölközőt a radiátorra terítettem. Kezembe vettem a használt ruháimat és vissza igyekeztem a szobámba. Amint visszaértem a koszos ruhát az egyik székre tettem és az ágyamhoz mentem. Megigazítottam a párnát és a takarót az egyik oldalra terítettem, hogyha befekszek csak magamra keljen teríteni. Teljesen sötét van. Csak a lámpák adnak fényt. Az ablakhoz mentem és azt vettem észre, hogy eleredt az eső. Nagy cseppek érték a tető ablakot. A köd kicsit felszállt és láttam, hogy az eső cseppek a tóba csapodnak. A fák lombkoronája elakar menni, de a törzse nem engedi neki. Ugyan ez van a náddal a tó szélén. A szél vinné őket, de nem mehetnek. Az eső egyre jobban és gyorsabban kezdett esni. Vihar lesz. A távolban látni a villámokat és ha nagyon figyelek hallom a Isten üvöltését. Szórja az égi áldást a környékre. Mérges... Nagyon mérges... Elléptem az ablaktól a közelben földet érő fényes ostor miatt. Sose szerettem a viharokat. Még a dörgés előtt a fülemre tettem a kezem. Nem segített semmit, mert így is hallottam a dörgést. Az ágyamhoz siettem, lekapcsoltam a villanyt és befeküdtem az ágyba. Nyakamig betakaróztam. Nagyon sötét van itt fent. A fény ami bejön azt a villámoknak köszönhetem. Az ajtó felé fordultam és becsuktam a szemem. Szép lassan elaludtam. 

~~~

Ricsajra keltem fel. Valaki beakart jönni az ajtómon, de nem sikerült neki. Felültem és az órámra néztem. Éjfél múlt pár perccel. Az ajtót kezdtem bámulni. MyungHee akar bejönni? De minek? Felálltam és az ajtóhoz mentem. Az ajtónak nyomtam a fülem. Van kint valaki, hallom a hangját. Messzebb léptem az ajtótól, nagy levegőt vettem és a kilincsre tettem a kezem. Lenyeltem a félelemtől össze gyűlt nyált a számban és nyomtam volna le a kilincset, de eszembe jutott MyungHee figyelmeztetése. Nem szabadna elhagynom a szobám, de valaki van az ajtóm előtt! Lassan lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. Láttam, hogy egy fiatal sötétbarna hajú fiú elkezd lefele rohanni a lépcsőn. Habozás nélkül átléptem a küszöböt és utána rohantam. Leértem a lépcsőn és eltűnt. Pedig nem voltam lassú. Körbenéztem és nem láttam senkit, csak korom sötétséget. Indultam volna vissza a szobámba, de abból a szobából ahova soha nem mehetek be hangok jöttek. Nem tudom, milyen hangok. Suttogások és mintha valaki dúdolna. Egy kislány egy vidám dalt dúdolt. Közelebb léptem az ajtóhoz és valami megütötte az ajtót. Valami vagy valaki ki akar jönni a szobából. A dúdolás abba maradt. Valaki lépteit hallottam az ajtó másik oldaláról. Tényleg van bent valaki. Kinyitottam az ajtót és beléptem a szobába. Még sötétebb mint a folyosón. Fel kapcsoltam a villanyt és senki se volt a szobába. Képzelődöm? Bezártam magam mögött az ajtót és körül néztem a szobába. Egy öreg szekrény, mellette egy szék és a szekrénnyel szemben egy tükör. Hatalmas tükör. Olyan magas mint egy ember. Közelebb léptem a tükörhöz és újra hallottam a dúdolást. Már nem volt olyan mint  vidám a dalt. Szomorú és elkeseredetté változott a dúdolás, tele szipogással mintha valaki sírna. A dúdolás a tükörből fakadt.

A tükör elé álltam. A tükörképem ugyan olyan volt mint én. Valami fura érzést éreztem. A tükörhöz emeltem a kezem és rá tettem a mutató és a középső ujjam. Amint teljesen a tükörhöz nyomtam az ujjaim, égető fájdalom kezdte marcangolni. Rögtön elkaptam a tükörtől és a saját kezembe kaptam. Elkezdtem nézegetni a két ujjam. Megégtek? Mégis hogyan? Vissza néztem a tükörre és a tükörképem sírt. Nem ugyan azt csinálta mint én. Csak állt lehajtott fejjel és a könnyei potyogtak. Hirtelen felkapta a fejét és rám nézett. Nem könnyes volt a szeme hanem véres és az egész szemgolyója fekete volt. Eltorzult az arca és hangos sikításban tőrt ki. Hátrébb léptem és becsuktam a szemem, a fülemre tettem a kezem, hogy ne halljam az agyamig hatoló éles sikítást. Egy pillanat alatt minden elsötétült. Csak a fejem koppanását éreztem a földön. Hangosan hallottam a saját szívverésem hangját, ami szép lassan lelassult, majd abba maradt. 

~~~

A szemem nyitogattam. Az ágyamban vagyok... Mikor sikerült teljesen kinyitnom a szemem észre vettem valakit, hogy az ágyam szélén ül. Nem láttam az arcát, mert a haja eltakarta, de azt tudom, hogy fiú és már láttam ma. Csak ült ott és az ajtót bámulta. 

- K... Ki vagy te? - ültem fel. 

Nem válaszolt. Csak a szájához emelte a mutató ujját. Jelezte, hogy maradjak csendben. A szívem hevesen kalapált. Félek. A nyakamhoz emeltem a kezem. Eltűnt a nyakláncom. A fejemet kezdtem rángatni, de sehol nem láttam. A fiú nyugtatás képen közelebb ült és felém nyújtotta a kezét. A nyakráncom volt a kezében. Elakartam venni a kezéből, de ő elkapta a kezét. Vissza húztam a kezem és ő le tette a nyakláncom a lábamhoz. Azonnal a kezembe kaptam és vissza tettem a nyakamba. Fel állt az ágyról és elindult az ajtó felé. Nem nézett rám. Kinyitotta az ajtót és ismét minden homályos lett...