8. Fejezet: Ki vagy te? (+18)

Megnyitottam a csapot és kiválasztottam a megfelelő hőfokot. Kivettem a kezem a folyó víz alól és felálltam a kád mellől. Elkezdtem leöltözni. A véres ruháimat a földre dobtam. Lassan szálltam bele a meleg vízbe és leültem. A lábamon lévő harapások és karmolások teljesen eltűntek. A gyerekek szobában én... Mit tettem? Azok a lelkek... Megöltem őket...? Én csak megakarom menteni a fiúkat. De ha jobban bele gondolok... Ha sikerül felszabadítanom őket akkor... sose látom többet Sugát... Bele halnék, ha nem tudhatnám magam mellett. De nekik ez egy kínzás... A legkevesebb amit tehetek értük, hogy elküldöm őket.
- Én mindig itt leszek neked... - firkált a farra a legjobb barátom.
Kénytelen voltam elmosolyodni. Tudom, hogy egyszer vége lesz. És most, hogy képes vagyok irányítani az erőm egyedül lemehetek a pincébe.
Gyorsan lemostam magamról Dolly vérét, majd leengedtem a vizet és kiszálltam a kádból. Megtörölköztem és felvettem egy ruhát ami a széken volt. Amikor beszálltam nem volt itt semmi. Magamra vettem és nem hittem a szememnek. Ez a ruha... ilyen volt azon a lányon amikor a kisfiúval csókolózott. Megkötöttem a hátamon a ruhát. Vissza néztem a tükörbe és ledöbbentem. Nem a saját tükörképem állt ott. A kislány volt ott. Ugyan abban a piszkos ruhában. Hosszú fekete haja teljesen olyan volt mint az enyém. Az arca is. E-Ez én vagyok...? A kislány elmosolyodott és kezet nyújtott nekem. Nagyot nyeltem és viszonoztam a kézfogást.
- Jól van JungKook oppa? - kérdezte a lány és elengedte a kezem. - És Jimin oppa?
- Oppa? - néztem rá döbbenten.
- És YoonGi oppa? Remélem jól vannak! - kapta a szívéhez a kezét.
- K...Ki vagy te? - suttogtam el a kérdésem.
- Nem ismered meg saját magad, NamKyu? - kuncogott és a szájához emelte a kezét. - Ez olyan vicces!
- Te... Én vagyok...? - kerekedett ki a szemem és hátrébb léptem. Válasz képpen csak bólintott. - De hát...
- Bocsánat, de mennem kell. - hátat fordított és egyre távolodott tőlem.
- Várj! - léptek közelebb a tükörhöz, hogy átnyúljak, de csak azt értem el, hogy bevertem a kezem.
Ő én? Akkor... én ismertem a fiúkat haláluk előtt? De én még sose jártam itt! Az egész életemet az árvaházban töltöttem. Nem mintha emlékeznék bármire is 14 éves koromtól előttről. Lehet az én múltam is a házban van? De miért nem emlékszem semmire?!
Nagy levegőt vettem és elindultam kifelé. Lementem a lépcsőn és a nappaliba mentem. ChoHee az ölében tartotta a már nem vérző Dollyit. Amint megláttak a fiúk Suga azonnal oda lépett hozzám és megölelt.
- YoonGi... - suttogtam, amire ő még jobban magához ölelt. Lehunytam a szemem és a hátára tettem a kezem.
- Mire jöttél még rá...? - kérdezte halkan.
- Az én múltam is itt van... Ha akarnál se tudnál vissza tartani... Kifogok deríteni mindent... Mindent tudni akarok... - bújtam még jobban hozzá.
- Biztos vagy benne? - kérdezte és megremegett a hangja.
- Teljesen biztos vagyok... - engedtem el és hátrébb léptem tőle. - Mindent tudni akarok rólad és a fiúkról. Magamról és Hwanról. ChoHeeről és Dollyról. A játékokról és a legfontosabb Myungról. Valamit titkol. Valami nagyon rossz dolgot, de addig ameddig nem kapom vissza a múltam nem fogok rá jönni semmire.
- Veled megyek holnap este. - mosolygott Suga.
- Mi is megyünk! - ordított Monster.
- Dehogy jöttök... - fordult feléjük Suga. - Itt maradtok, hogy időben vissza tudjatok menni.
- Nem! - ordított JungKook. - Veletek megyünk és kész! Ránk is tartozik az ami ott lent van!
- Rendben... - mosolyogtam. - Akkor holnap este.

~~~

Az ágyamon ültem és vártam az éjfélt. Még egy óra. Myung már alszik szóval csak én vagyok fent. Felöltözve és csukot szemmel vártam. 

- Össze kellene fognod a hajad... - hallottam a hátam mögül Sugát. 

Kezébe fogta a hajam és óvatosan fésülni kezdte, majd össze gumizta majdnem a fejem búbján. Amint kész volt mellém ült és rám nézett. 

- Minden kész van? - kérdezte. 

- Igen... A biztonság kedvéért elhoztam az egyik elemlámpát a nappaliból. - mosolyogtam. 

- Nem félsz, hogy mi lesz lent? - fogta meg a kezem. - Ha olyan múltad volt amit inkább jobb volt elfelejteni akkor mit teszel? Nem akarom, hogy szomorú legyél... - csókolt meg. 

Azok után, hogy az ellen volt, hogy többet ne érjek hozzá most megint ő kezdeményez. Mint mindig. Vissza csókoltam. Talán ez a határ amit nem kellene átlépni. Ha már egy csók miatt képes lennék az egész házat lerombolni mi lenne, ha lefeküdnénk egymással. Nem mintha nem akarnám, de... félek. Rettegek attól, hogy lerombolom a házat. 

- Még van egy óránk... - motyogta csukott szemekkel. - Kérlek... 

- N...Nem lehet... 

Nem is érdekelte mit mondok. Könnyen döntött a hátamra és folytatta a csókot. Ahol ért simogatott, majd egyszer csak fel egyenesedett. Ledobta a pólóját és megláttam a hófehér kockás hasát. Eszméletlen... Hogy lehet egy halottnak ilyen hasa? Elmosolyodott és ülő helyzetbe húzott, majd a két lábam között foglalt helyet. Könnyedén vette le rólam a szürke rövid ujjú pólóm. Magához húzott és a nyakamat kezdte csókolgatni. Lehunytam a szemem és nagyokat sóhajtottam. A keze a derekamról a hátamra vándorolt és könnyen kikapcsolta a melltartóm. Kivörösödött az arcom amikor eltolt magától és végig nézte a fedetlen melleimet. Megnyalta a száját és fekete lett a szemem. Durván lökött vissza a hátamra és kigombolta a nadrágom. Lehúzta és azon volt, hogy az utolsó ruhadarabomtól is megszabadítson. Még mielőtt levette volna végig nyalta a hasam, majd a mellbimbómra talált amibe úgy harapott bele mintha sült hús lenne. 

- Fáj! - ordítottam. 

Az én szemem is elsötétedett. YoonGi rám emelte a fejét, majd folytatta a dekoltázsom izgatását. Nagyot nyögtem amikor szopogatni kezdett és az egyik kezével megemelte a hátam, hogy még jobban elérjen. Óvatosan engedett vissza a hátamra és vette le a nadrágját, majd az én alsóneműmért nyúlt amit le is vett. Az az elégedett mosoly ami az arcán ült miközben végig mért többször is. Bosszantóan jó érzés volt. Levette az alsóját, majd felém mászott és újra megcsókolt. 

- Sajnálom, ha bántani foglak... - suttogta a fülembe. - Megpróbálok, majd nem a karodba kapaszkodni... 

- R...Rendben... - becsuktam a szemem és vártam. 

Egyszer csak éreztem, hogy egyre beljebb hatol. Éreztem, hogy uralkodik magán, de nem ment. Elvesztette a fejét és ahogy csak bírt belém nyomult. Kipattant a szemem és megemelkedtem. A karommal a nyakába kapaszkodtam és szorosan össze zártam a szemem. A keze a vállamra tévedt és ahogy mozogni kezdett a felkaromra szorított. Nem tudom azért, vagy az alul lévő fájdalom miatt, de sírni kezdtem. Túl nagy! A másik kezemmel megfogtam a karját és megszorítottam. Egy roppanást hallottam amire ő is megállt. 

- Te is uralkodj magadon! - nézett a szemembe. - A végén az össze csontomat eltöröd! 

- S... Sajnálom... De... Fáj... - nyögtem el. - Nagyon! 

- Miért nem mondtad...? - nyögött amikor újra beljebb ért. - Kicsit lassítok... 

- Köszönöm... 

Folytatta a munkát. A csípője előre hátra járt. Egy darabig fájt, majd a fájdalom átváltozott vágyba. Azt akartam, hogy minél gyorsabban csinálja. 

- Gyorsabban... - suttogtam. 

Gyorsított. Éreztem, hogy lüktet bennem. Remegni kezdtem amikor egy olyan érzés fele kezdtem menni amit eddig még soha nem éreztem. Isteni érzés fogott el amikor a tető pontra értem. A nevét sikítva mentem el. Remélem még nincs éjfél. Két kézzel karoltam a nyakát. Nem akarom, hogy elengedjen. Örökké vele akarok lenni! 

- Jól... vagy...? - sóhajtozott felettem, majd az arcomra tette a kezét és óvatosan simogatni kezdte.
- Igen... - mosolyodtam el.
- Ha ez volt az utolsó találkozásunk akkor örülök, hogy megtettük... - úgy mosolygott ahogy még sose láttam. Az édes gödröcskéi és a szemei. De amit mondott... Eltűnt a mosoly az arcomról.
- Nem akarom, hogy ez legyen az utolsó! - ordítottam.
Nem mondott semmit csak fel állt rólam és elkezdett felöltözni. Nem is érdekelte amit mondtam neki. Miért nem hallja meg azt amit mondok!? Fel ültem és néztem ahogy fel öltözik. Amint fel öltözött a kezembe adta a cuccom és várta, hogy felöltözzek. Elkezdtem felöltözni amikor hallottam az óra hangját. Eljött az idő.
- Siess. - siettetett YoonGi.
Ezt most ő se gondolhatja komolyan! Hogy lehet ilyen... ilyen... nem is tudom mi?!

~~~

- Rendben... - sóhajtott Hwan. - Hat órátok van vissza érni. Ha lehet ne hat előtt pár percel induljatok ki. Minél hamarabb annál jobb. - kezdte a farkát csóválni. - És ha lehet nagyon vigyázzatok magatokra! 

- Egy darabig bevezetlek titeket. - mosolygott ChoHee. - Sajnos ha túl messze kerülök Dollytól akkor nincs sok erőm és most ő nem tudd velünk jönni. 

- Nem baj. Csak nem olyan nagy az a hely. - mosolyogtam az előttem álló lányra. 

- Hidd csak ezt. - kuncogott. 

Lefagyott az arcomról a mosoly. Mekkora lehet az a hely? 

Elköszöntünk Hwantól, majd elindultunk lefelé. Kicsit félek. Leérve  bezártuk magunk mögött a pince ajtaját. Azonnal felkapcsoltam a zseblámpát és megam elé kezdtem világítani. Elől ment Monster és Jin. Mögöttük én Sugával és JungKookal. Hátul pedig J-Hopa, V és Jimin. Hallottam, hogy elől kinyitják a kaput. Amint mind beértünk J-Hope bezárta. Egyenesen a sötétségbe mentünk. Az egyetlen fény forrás a lámpa volt amivel világítottam. Egyre beljebb értünk, majd észre vettünk egy ajtót. 

- Mi a fene? - kérdezte ChoHee. - Ez mindig nyitva szokott lenni. 

- Azt mondod, hogy valaki bezárta? - kérdezte Jin.

- Valaki... - gondolkozott el. - Nem tudom ki lehetett. Oda át nincs élő ember.

Monster ki akarta nyitni, de nem ment neki. Se Jinnek. Előre léptem és éppen, hogy hozzá ért az ujjam az ajtó kilincséhez kinyílt. A lámpák fel-fel villantak. 

- Ez... Mit csináltál?! - nézett rám Suga. 

- Semmit... - léptem vissza Suga mellé. 

- Valaki vár rátok... - suttogta V. - Egy lélek van a folyosó végén. Nem tudom milyen, de ott van.

Fekete lett a szemem és néztem a lelket tényleg ott van. Sötét. A lélek már rég össze roppant és a sötétsége távozott. Az itteni embereknek nincs menekvés. 

- Halott... - közöltem és elindultam befele. 

Ez az a folyosó az álmomból. A kopott falak. A plafonon sorban elhelyezkedő lámpák. Teljesen ugyan az. Már jártam itt. 

- NamKyu! - ordított utánam Suga. 

Csak mentem és ők jöttek utánam. A lápék sorban égtek ki vagy robbantak szét. Teljes sötétség lett. Nem gyújtottam fel a kezemben lévő elemlámpát. Csak mentem amikor megláttam egy kis fényt és az ember testű valamit. Megtorpantam és egy könnyű szerrel lobbantottam lángra. Ordítozott, morgott és hörgött, de én csak egyre jobban égettem. Amikor észre vettem, hogy egy idő után hidegen hagyja mit teszek vele még jobban égetni kezdtem. Fekete lángok csaptak fel. Lassítani kezdett, majd megállt és a földre roskadt. Először térdepelt, majd előre dölt és nem mozgott. Eltüntettem a lángokat. 

- Hülye! - fogta meg a kezem Suga. - Kicsit legyél meggondoltabb! Lehet rajta is tudtunk volna segíteni. 

- Rajtuk már sehogy nem lehet... - kaptam ki a kezem a kezéből. - Ezek sötétek és gonoszak. Kitudja mennyi van még itt. Tovább kellene mennünk. 

- Menjetek, de én vissza megyek. - nézett a kezére ChoHee. - Egyre halványabb vagyok.

- Rendben. Vigyázz Hwanra! - figyelmeztettem. 

- Oké.  

Vissza fel kezdett rohanni. NamJoon és Jin megelőztek és tovább indultunk. Piszok erősek ezek az izék. Még a tűztől is alig halnak meg. Ahogy egyre beljebb értünk hangos hörgésekre lettünk figyelmesek. YoonGi azonnal a falnak nyomott és a számra nyomta az ujját, hogy hallgassak. 

- Istenit... - suttogott Monster. - Kész horda van itt... 

- Van egy ötletem. - toltam el Suga ujját a szám elől. Leguggoltam és felvettem az első dolgot ami a kezembe került. Gondolkozás nélkül dobtam el minél messzebb tőlünk. Hallottam, hogy a kis kő földet ér, majd a szörnyek a hang irányába kezdenek botorkálni. Minél messzebb hallottuk a lépéseket annál jobban megnyugodtunk. Lassan néztem ki. Az egyik izé ott állt és meg sem mozdult. Muszáj ezt az egyet megölni. NamJoon lépett ki és azonnal felnyársalta a szörnyet.
- Mehetünk. - jelentette ki és elindult.
Utána indultunk. Az árnyék dárdák eltűntek a lényről. Mozgatta a kezét, de erősen kétlem, hogy képes lenne még lábra állni és megtámadni minket. Minél beljebb értünk annál ismerősebb lett ez az egész hely. Jártam itt. A fejem fájni kezdett.
- Álljatok meg. - szólt V. - Az egész hely tele van velük. Több százan lehetnek. Tovább nem mehetünk.
A fiúk egy darabig nézték a folyosót, majd megfordultak és vissza fele kezdtek menni. Én ennyivel nem érek be! Ha egyedül akkor egyedül megyek tovább. Tovább indultam annak ellenére, hogy ők nem jöttek.
- NamKyu! - ordított suttogva Suga. - Ne csináld! Gyere!
Nem mondtam semmit csak erőt vettem magamon és futni kezdtem előre. Láttam, hogy tényleg itt vannak. Az a sok sötétség. Ahogy megláttam őket bevágódtam egy ajtón és halkan zártam be magam mögött. Egy új folyosóra tévedtem. A falak mocskosak és véresek. Vissza taszító. Előre fele kezdtem menni. A lámpák villogtak és hallottam, hogy az ajtó előtt elmennek a szörnyek. És most merre? Mit kellene keresnem?
- Erre! - ordította a fekete hajú lány és a folyosó végén jobbra fordult.
- Várj! - szóltam utána.
Elkezdtem követni. A futástól lihegtem. Befordultam a folyosón és sötétséget láttam. Fel akartam kapcsolni a zseblámpát, de nem akart bekapcsolni. Fenébe! Vissza néztem magam mögé, de senki nem volt ott. Biztos be akarok én ide menni? Hallottam a lány sikolyát. A lábam elindult és befelé kezdtem futni.
Lépések ütötték a fülem megálltam és lihegni kezdtem. Nem csak én lihegtem. Egy arc tűnt fel. Hallott! Hátrálni kezdtem, de megakadt a lábam és hátamra estem. Persze az az izé rám esett és harapdálni kezdett a levegőbe. Rohadt erős! Alig tudtam távol tartani magamtól. Beadta a kezem a szolgálatot és nem bírtam vissza tartani. Azonnal a nyakamba harapott. Kitépett a bőrömből egy darabot és felsikítottam. Kapálózni kezdtem. Fekete lett a szemem, de nem volt erőm felgyújtani, se felemelni. A vérem folyt. Nem bírom... Becsuktam a szemem és bevillant valami. Suga. Suga volt kikötözve egy székre. Az arcát össze vissza verték, nem kézzel, Az orrából folyt a vérre.
- Őt is megfogod ölni!? - ordított YoonGi. - Az unoka húgod! Nem tett semmit!
- Kuss! - ordított vissza a nő. Ismerős volt a hangja. Nagyon is ismerős. - Ők meg az unokaöcséim voltak!
- Megöltet a saját nővéred... - sziszegte Suga, - Undorító vagy... Felrobbantottad a férjét! Nyolc ember vére tapad a kezedhez!
A nő elő vett egy kést, majd Suga mögé lépett. A kést a nyakához szorította és a füléhez hajolt. Nem láttam az arcát. Csak a száját. A szabad keze egészen Suga hasáig csúszott le, majd vissza. Ezt a mozdulatot ismételte meg.
- Annyira sajnálom, hogy téged is megkel, hogy öljelek... - suttogta a nő. - Elveszetted a szüleidet, most pedig a mostoha anyádat, apádat és a testvéreidet... Szeretlek YoonGi, de ha te élsz akkor engem kidobnak az örökségből... De ne izgulj! - fordította maga felé Suga fejét. - Én szeretlek. - egy csókot nyomot a szájára, majd egy könnyű mozdulattal elvágta a nyakát.
- Ne! - ordítottam.
Vissza kaptam a szemem és a fiúk tekintetével találtam szembe magam. Egy szobában voltunk. Egy kislámpa égett. Valaki ölében feküdtem. Felültem és a nyakamhoz kaptam a kezem. Eltűnt. Felálltam és Sugára néztem. Nem tudom mit érzek. Hátrálni kezdtem, majd a falnak ütköztem és a számhoz emeltem a kezem, majd sírni kezdtem. Elengedve magam lecsúsztam a fal mellett és a földre ültem. Sugán kívül a fiúk mind édes testvérek voltak. Ki vagyok én?
- NamKyu... - motyogta JungKook.
- Ti mind... testvérek vagytok. - néztem fel rájuk. - Mind a hatan!
- Hatan? - kérdezte Jimin. - Mi az, hogy hatan? Heten vagyunk!
- Suga... Te nem a családba születtél... - néztem rá. - Az igazi szüleid meghaltak.
- Igazi... szüleim? - lepődött meg. - Mit láttál...? - lépett közelebb hozzám.
- A halálod...
Az alsó ajkam remegett épp úgy mint a övé. Nagyon ledöbbentette a hír. A fejéhez kapott és szipogni kezdett. Az egyik falhoz lépett és neki támaszkodott. Egyre hangosabban sírt, majd egy könnyű mozdulattal ütött bele a falba. A falon egy repedés keletkezet ami egészen a plafon közepéig végig futott.
- Ki vagy te?! - fordult felém könnyes szemekkel.