Pontosan én se tudom mi volt a múltam. És azt se tudom mi lesz a jelenem és a jövőm. Egész életemet az árvaházban töltöttem. Sokan voltunk, de én mindig egyedül érzetem magam. Egyedül és némán. Csendben és magányosan. Soha nem gondoltam arra, hogy feladjam a magányt és a csendet. Igazság szerint nem is lett volna esélyem rá. Akárhányszor levetettem volna magam a az árvaház legfelső emeletéről akadályba ütköztem, ami nem engedett ugrani. Nem tudom mi volt az oka, de sose érdekelt. Valami nem akarta hagyni, hogy elveszítsem a szakadék szélén lebegő életem. Fura, de még a születésemet se tudom mikor történt. Azt gondolják a felügyelők, hogy novemberben születtem. Több okból is ezt találom én is értelmes magyarázatnak. Mivel a nyakláncom köve obszidián, és mivel mikor az ajtóban találtak rám elég új szülöttnek néztek. Szóval November lett a születési hónapom és a születési napom a magtalálása napom lett. Soha nem tudtam a rendes születés napomat és az igazi nevem. Most is éppen az ágyamban fekszek és a plafont bámulom. Egész nap ezt csinálom.
- Hé! Hahó! NamKyu!
Felültem és a feledtem álló lányra néztem. Hosszú szőke haja egyenes volt. Itt ott sötétebb tincsek voltak a hajában. Az én hajamhoz képest az övé fehér volt. A szemünkről ne is beszéljünk. Még az enyém a nyakláncomban lévő kőével volt egy színű, az övé világos zöld volt.
- Jött hozzád valaki. - indult kifele a szobából.
Felálltam és megigazítottam a fekete ruhát ami rajtam volt. Utána indultam. Nem volt nehéz követni. Szőke haja fel-le ugrált. Egy rövid nadrág volt rajta, egy rózsaszín rövid ujjú pólóval. A folyosó üres volt. Mindenki az udvaron volt, vagyis a fiatalabbak. Az idősebbek a szobákban beszélgettek. Lassan az igazgató irodájához értünk. A szőke hajú lány azonnal ott hagyott. Lassan benyitottam és erős parfüm illat töltötte meg az egész tüdőmet.
- Ohh.. Itt is vagy. - mosolygott az igazgató.
Fura módon az igazgató egy idős férfi. Nagyából a hatvanas éveiben járhat. Már az érkezésem napján itt volt. Szerencsére sok mindenben segített. Ő volt a legjobb barátom. A lányok mindig azt beszélték, hogy 10 év felett mindenki itt hal meg, mert az idősebbek senkinek nem kellenek.
- Ő az? - kérdezte a nő és felém lépett. Körbe járt és a hajamat kezdte piszkálni. - Nem beszél?
- Nem igazán. - állt fel az igazgató.
Csak meredten néztem a férfi mögött lévő falat. Egészen addig ameddig a nő elém nem lépett. A kezébe vette a nyakláncom és szemügyre vette.
- Mi is a neve?
- Hong Nam Kyu. - ült vissza. - Sajnálom NamKyu. Ő Mrs. Sang Myung Hee. Ha ezt a papírt alá írod a mostani gyámod.
Erre a mondatra az igazgatóra kaptam a fejem. Gyám? Mint egy anya? Mrs. MyungHee az asztalhoz lépett és intett nekem. Közelebb léptem az asztalhoz és a kezembe adtak egy tollat. Ez... Ez egy kiút? Egy kiút a szakadék szélén lévő egyensúlyozásból. Megnéztem hol kell aláírnom a papírt és alá írtam. Az aláírás után össze szedtem a cuccom és a hallba mentem. A nő már ott várt engem. Várt az új életem. Egy lehetőség, hogy kilépjek innen. Hátra hagyjam a homályos múltam amiről én se tudok semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése