A nap gyorsan telt. Mire észbe kaptam délután volt. Gondoltam lemegyek enni. Suga egész nap velem van. Fura, de nem beszél és még mosolyogni se mosolyog. De legalább van kihez beszélnem.
- Hova mész? - kezdett firkálni a falra.
- Éhes vagyok. - néztem rá. - Öm... Megkínálnak, de ha jól tudom nem eszel semmit...
- Ne foglalkozz velem! Addig jó ameddig nem vagyok éhes. Esetleg elkísérhetlek? - állt fel a sarokban lévő székből.
Csak bólintottam és elindultam lefele a konyhába. Myung mikor jön haza? Nagyon mérges volt tegnap. Lehet, hogy ő fél Sugátol? Pedig Suga nagyon kedves. nem hiszem, hogy bárkit is tudna bántani. Ő annyira aranyos... Vagyis... Ő egy... szellem, démon, vámpír... Kellene egy név ahogy hívhatnám őket... Mondjuk...
- Miért pont vámpír? - kezdett firkálni a falra.
Fene! Elfelejtetem, hogy a fejembe lát! A-Akkor... Remélem nem hallotta!
- De... hallottam...
Fenébe! Vörös fejjel mentem be a konyhába. Elkezdtem keresgélni, de semmi ehetőt nem találtam. Igazán lehetne valami étel a hűtőben. Nagyot sóhajtottam és bezártam a hűtőt. Sugára néztem aki az ablakon nézett ki. Mit nézhet? Oda mentem hozzá és kinéztem. Kis híján szívbajt kaptam. A démonom állt kint és befele nézett. Nagyon mérges lehet amiért kizártam. Meg kell hagyni. Én boldog vagyok, hogy kint van. Miért nem próbál bejönni az ablakon? Fél Sugától? De... Olyan rossz látni, hogy kint van egyedül... Tiszta víz a haja és sáros is... Nagy sóhaj hagyta el a szám és Sugára néztem.
- Nem fogod beengedni! - nézett rám mérgesen és a falra írt. - Sáros lesz minden, másik pedig amúgy se jönne be... - nézett ki az ablakon. - Fél bejönni... Szerencsétlen nem tudott az este a tükörhöz menni. Semmi ereje nincs...
- Ezt is érzed? - kérdeztem.
- Megérzés...
- Értem... - sóhajtottam. . Nem emlékszek semmire az életedből?
- Nem... Csak annyi dereng, hogy minden elsötétült. Erős fájdalom lett a nyakamon és ennyi... Talán... - gondolkozott el.
- Talán?
- Néha olyan... mintha nem lennék halott... Érzem az illatokat és szomjas leszek. Napközben sokat alszik a kanapén fekve. Szerinted?
- N-Nem tudom Suga... Nem gondoltál rá, hogy magad után nézz a könyvtárba? Biztos van rá valami értelmes magyarázat. - indultam kifele a konyhából. - Körbe nézhetnénk a ... - fordultam vissza, de eltűnt. Vissza néztem a nagy asztalhoz és szembe találtam magam vele. Fel sikítottam és hátrébb léptem.
- Ne hozd rám a frászt! Nem vicces!
- Nem szoktam viccelődni... - indult el. - Viszont... - fordult vissza. A szeme fekete lett. Még sosem láttam ilyennek... Nagyon ijesztő. - A fiúk rá jöttek mit add a csókod... Este nem fognak hagyni... Ne engedd, hogy bárki is a közeledbe kerüljön! Érted? Ha túl messzire mennek akkor könnyen megölhetnek! - a sima fekete írás helyett, most vérrel írt a falra. Amint elolvastam eltűnt és újra elkezdett valamit írni. - A szobádban nem tudnak bántani. Gyere ki, de ha azt mondom eltűnsz! Belátok az emberek és az ő fejükbe is. Hidd el... Nem szép gondolataik vannak...
- Mégis, hogy akarod felhívni a figyelmem? Én nem látok be a te fejedbe...
- Nem baj az... - kezdett valaki beszélni.
Megremegtem. E-Ezt is ő csinálja?! Mégis, hogy?! A hangja... Nyugtató...
- S-Suga... - néztem rá.
Percek múlva a földre esett. Mi történt? Oda ugrottam hozzá. A szeme be volt csukva és a fejére tette ez egyik kezét, a másikat a szívére. Mit csináljak?!
- Suga! - fogtam meg a kezét.
A lábával rugdosni kezdett. Istenem! Szenved! Tegnap Monster szíve megdobbant amikor megcsókolt. Nagy levegőt vettem és a szájára nyomtam a szám. Megint kikapcsoltam. Fekete lett minden és csak nevetést hallottam. Megint a kislány nevetett.
- Játszunk Oppa! - mondta a lány.
Oppa? Én lány vagyok! Lehet Sugár gondolt? Mire észbe kaptam megint nyitva volt a szemem és még mindig Suga száján volt a szám. Elhajoltam tőle és rám nézett. Nagyokat pislogott, majd fel állt és a hajába túrt.
- Idióta! - újra írni kezdett a falra és már megint vérrel. Felém fordult és ismét fekete volt a szeme. - Túl finom vagy... - mosolyodott el és kikerekedett a szeme. Ijesztő volt a mosolya.
Egy mozdulattal megfogta a kezem és álló helyzetbe rántott. Azt asztalhoz kezdett vezetni. Egy könnyed mozdulattal rántotta le a hosszú asztalról a terítőt és a rajta lévő vázát. A földre esett a váza és össze tört. Nem foglalkozott vele. Megragadta a combom és az asztalra tett. Megfogta a fejem és ismét megcsókolt. Ez már más volt... Hosszan csókolt meg.
- Suga... - fordítottam el a fejem.
A nyakamat kezdte nyalogatni. Itt ott bele is harapott. Egyre kevesebb életkedvem lett. Szép lassan a hátamra fektetett. A gyomrom össze szorult és hallottam a saját szív verésem. Nem is csak a sajátom... Az ő szíve is verni kezdett. A vállára tettem a kezem.
- Könyörgök... Hagyd abba! - toltam volna el magamtól.
Ha így folytatja meg fog ölni! Erős fájdalom kezdett úrrá lenni a az egész testemben. Szúrt és szörnyen fájt. Egyre nehezebben kaptam levegőt. Megszólalt a nappaliban az óra. Ne... Éjfél van...
- Suga! - ordított valaki.
Kinyitottam a szemem és az étkező ajtajához néztem. JungKookot pillantottam meg. Mögötte álltak a többiek.
- Elég! - lépet előre Monster. - Hagyd abba!
A kezem felhagyott a szolgálattal, egy csepp erőm se maradt. A magam mellett pihenő kezemre néztem. Hó fehér lett a bőröm.
- Kérlek... Oppa... - motyogtam.
Suga elhajolt tőlem és rám nézett. A szív verése abba maradt. A szeme vissza változott barnára. Bezáródott a szemem és minden csendes lett.
JungKook POV:
Suga hátrébb lépett NamKyutól. Szegény lányból szinte az összes életerőt kiszívta. NamKyu csukott szemekkel feküdt az asztalon. Meg sem mozdult, még levegőt sem vett. Meg...halt...? Nem!
- V érzel valamit? - kérdezte Monster és Vre pillantott.
- Semmi... Talán egy kicsit még ver a szíve, de semmi több... Viszont... - nézett a konyha ajtóra.
Ott állt NamKyu démona. Elmosolyodott és beljebb akart jönni, de Monster árnyék fonalai azonnal az útjába álltak. Az összes árnyék amit a holt fénye adott most a démon lány előtt állt.
- Nem szép dolog ellopni a lelkem jó részét... - motyogta.
- Mit akarsz?! - kérdezte tőle Moon. - Ha most azt hiszed, hogy közel engedünk hozzá akkor tévedsz! Menj vissza a pokolba!
- Tudd meg, hogy ez engem nagyon bánt! - ordított vissza. - Csak pár percig voltam ott, de éveknek tűnt! Ez a fal pedig röheje! Azt hiszed ezzel megvédheted őt?
Éppen, hogy az árnyékfalhoz ért, de az azonnal eltűnt. Monster kivicsorította a fogát és ökölbe szorította a kezét. Azt a falat eddig még senki nem tudta szét törni.
- Ide adnátok? - lépett beljebb és egész végig NamKyu testét nézte. - Meg fog halni, ha nem segítek.
- Akkor fog meghalni, ha te segítesz neki! - lépett elő J-Hope.
- Nem... - motyogta Jimin. - Igaza van... Meg fog halni...
- Mit látsz még? - kérdezte Monster.
- Csak ennyit... - sóhajtott. - Nem tudom, hogy igazat mond-e...
- Nem jutsz át rajtunk! - állt meg Suga előtt Jin.
Azonnal az első dolgot amit sikerült megtalálnia azt felemelte. Olyan erővel vágta neki NamKyu démonának, hogy a szék darabokra tört amikor elérte a mellkasát. Meg sem érezte. Jin körbe nézett és az egyik polcot akarta volna fel emelni, de nem ment neki. A démon sokkal hamarabb emelte fel és vágta neki Jinnek. Jin egészen az asztalig csúszott a fenekén, majd beverte a fejét az asztal lapjába. Vissza kaptam a fejem a démonra. Ő is használja a telekinézist?
- Kooki... - utasított Monster.
Bólintottam és elteleportáltam a háta mögé. Hiába voltam gyorsa. Amint mögötte teremtem arcon könyökölt és a falnak vágódtam. Istenit... Ettől már egy ember rég halott lenne.
- Fene... - tettem a hasamra a kezem. Az egyik gyertya tartó sikeresen átment rajtam. Egy kis vér lett a kezemen, de azonnal felszívódott.
- JungKook! - jött volna segíteni Jimin, de a démon őt nézte ki. Azonnal meg állította. Monster támadását használta arra, hogy megállítsa. Az összes árnyékból éles dárdákat csinált amik ár mentem Jimin testén. - Rohadt ribanc! - ordított Jimin.
- Tényleg azt akarjátok, hogy meghaljon?
- Fogd be! - ordította el magát Suga.
- Suga... - néztem rá.
A szeme fekete lett. Gyorsan körbe nézett rajtunk. Mit csinál? Ő nem tud támadni. Mit akar tenni? Megfogta a nyakláncát és letépte a nyakából. Hátra fordult és NamKyu nyakába akasztotta. Tévedtünk tegnap este. A démon erősebb mint mi. Sokkal erősebb...
- Tudjátok mi áll a pokol kapuja felett? - kérdezte. - "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel".
- Mire akarsz ezzel célozni? - kérdezte Suga.
- NamKyu... Már rég nem él... - nézett NamKyura. - Az emlékei mind a pokolban vannak... És erről csak egy ember tehet...
- Ki!? - kérdezte Monster.
- Az aki miatt ti is a semmiben vagytok. - indult kifele az étkezőből. - Nem igazán tudom ki tette ezt veletek, de annak a személynek egy cseppnyi fény sincs a szívében... Lehet, hogy ő is szabadon járkál a földön, de a tettei miatt már rég nem él...
- Várj! - szólt utána Suga, - Segíts neki!
- Tényleg? - fordult vissza. - Eddig mind a heten elleneztétek.
- Csak segíts neki... - fordult vissza Suga NamKyu felé. - Kérlek...
- Rendben.
Azonnal eltűntek az árnyék dárdák amik Jimint fogták. Oda lépett hozzám és óvatosan lehúzott a gyertya tartóról. Pár perc se telt el és már össze is fórt mind kettőnk zsebe. A démon elindult az asztalon fekvő NamKyu felé és mi is. Suga leakasztotta a nyakáról a láncokat és hátrébb lépett. A démon a telekinézissel ülő helyzetbe emelte és közelebb lépett hozzá. Elmosolyodott és az arcára simított, mintha valami régi barátok lennének. Semmi különbség nem volt kettőjük között egészen addig ameddig a démon szeme fekete nem lett.
- NamKyu... - mondta ki a nevét.
Elkezdett sírni, de a sós könnycseppek vérré változtak. Egy könnyű mozdulttal szájon puszilta NamKyut. A démon szép lassan kezdett eltűnni. Pá perc múlva teljesen eltűnt. NamKyu kinyitotta a szemét. Nem volt pupillája. Rángatózni kezdett a keze és lefordult az asztalról. Ha Suga nem kapja el a földön landol.
- Mit csinált vele? - kérdeztem.
- Egyesültek... - válaszolt Monster.
Suga vissza tette a nyakláncot a nyakába, majd a sajátját is az övébe. Megfordította NamKyut, hogy a mellkasa legyen felül, majd a másik kezével a térde alá nyúlt és félemelete. NamKyu feje azonnal Suga mellkasa fel fordult. Suga elindult kifele az előszobába. Felment a lépcsőn és mi mentünk utána. A szobájába nem tudtunk bemenni. nem is csodálom. Egyből kiszúrtam miért nem. A tartó gerendán ugyan olyan obszidián darabkák vannak mint ami a nyakláncában. Suga az ágyra tette és betakarta, majd a homlokára nyomott egy puszit. Kijött és bezárta az ajtót.
- Oppának hívott... - nézett Sugára Jimin. - Miért?
- Amikor megcsókolt, egy kislány ezt mondta... Nem tudom ki volt az, de ismerős volt a hangja... Nagyon ismerős... - ismét a falra kezdett irkálni nekünk.
- És, hogy az istenben szólaltál meg? - kérdezte Monster.
- NamKyu lelke... Nagyon jó... De én magam se tudom mi történt.
- Kire gondolt amikor azt mondta, hogy egy ember tehet mindenről? - kérdeztem.
- Nem tudom... - rázta meg a fejét Monster. - Egyáltalán nem tudom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése