5. Fejezet: Hwan, a cica démon

Nagy levegőt vettem és kinyitottam a pince ajtaját. Tegnap óta próbálgatom feketére váltani a szemem, de eddig csak akkor ment, ha féltem, vagy ha meg érzetem a vér ízét. Monster szerint ez is jó. Kicsit félek most ettől az egésztől. Egyedül megyek le... Mi lesz ha bántani fog? Mondjuk tegnap is csak elszaladt. Suga azt mondta eszembe ne jusson utána menni. Megöl a kíváncsiság, hogy lássam mi lehet tovább a ház alatt.
- Ha baj van csak sikíts. - mosolygott V. - JungKook azonnal ott lesz.
- Ha pedig nem akarsz egyedül lenni, csak szólj. - szólalt meg Suga. - De kérlek, ne menj utána!
- Értem... - bólintottam.
- Rendben... - sóhajtott Jimin. - Fél egy van. Ha nem jössz vissza fél hatra akkor utánad megyünk.
- Nem! - néztem rájuk. - A végén nem juttok vissza! Megoldom! Ha nem érek vissza vártok és hat óra előtt átmentek a tükrön.
- Rám ez nem vonatkozik. - nézett rám Suga. - Na menj, de vigyázz! Ha baj van csak vágd meg magad és azonnal fekete lesz a szemed.
- Tudom, de... Ígérjétek meg, hogy nem jöttök utánam, csak ha baj van.
- Ígérjük. - mondták egyszerre.
Elmosolyodtam és elindultam lefelé a kezemben egy lámpával. Mögöttem bezáródott az ajtó és felkapcsoltam a lámpát. Épségben elértem a pince alját. Elindultam a rács felé, de akkor az egyik égető meggyulladt. Oda kaptam a fejem és láttam bent egy fekete testet. Szakadozottan engedtem ki a levegőt a tüdőmből. Nem foglalkoztam vele többet csak tovább mentem. Elértem a rácsot és ismét kinyílt. Beléptem, de nem hallottam a kis lány hangját. Hol van? Körbe néztem, de még a játékait se találtam. Tovább akarok menni. Ahogy beljebb léptem macska nyávogás ütötte a fülem. Megálltam és fel néztem a szekrény tetejére. Oda világítottam és egy fekete macska nézett engem a sárga szemeivel. Megint nyávogni kezdett és megláttam a metsző fogait. Véresek. Fordult egyet és egy kis egeret dobott le nekem.
- Kedves tőled, de nem vagyok éhes. - mosolyogtam. - Egyedül vagy?
- Te itt vagy. - ült a fenekére és kezdte magát nyalogatni. Egész mély férfi hangja volt. Nem idős inkább fiatalos. Ha becsuknám a szemem egy jó képű színészt tudnék elképzelni ezzel a hanggal.
- T-Te beszélsz? - léptem hátrébb.
- Bajod van vele? - tette le a mancsát és mérgesen a farkát kezdte a szekrény tetejének ütni.
- Nincs. - ráztam meg a fejem.
- Jó. Akkor ne világíts a szemembe azzal az izével! Nagyon zavaró. - sóhajtott.
- S-Sajnálom... - világítottam le róla. - Nem láttál egy kislányt?
- Nem láttál egy kis tejet? Remélem tudod mi az? Az a fehér lé. - kezdett a fülével hallgatózni.
- Ha segítesz nekem akkor kapsz.
- Megbeszéltük, kislány. - állt négy lábra. - Levennél?
- Igen.
Lettem a lámpát és érte nyúltam. A kezembe vettem és leemeltem a szekrényről. Fekete szőre kísértetiesen puha és sima volt. Levettem és az ölembe fogtam. Leakartam tenni, de a ruhámba kapaszkodott.
- Ne! - szólt rám. - Nem tudok menni.
- Miért?
- Az a nyamvadt egér lábon harapott. - emelte fel a sebes lábát. - Erőszakos egy egér...
- Egy egér megharapott egy macskát? - kuncogtam.
- Ezen semmi vicces sincs! - szinte már ordított velem. - Az itteni egerek gonoszak és olyan fogaik vannak mint nekem! Egyáltalán minek vagy itt?
- Mondtam már. Egy kislányt keresek. - vettem vissza a kezembe a lámpát.
- Kislány... Ohh! Kislány! ChoHee! Szőke hosszú haja van? - nézett rám.
- Pontosan. - bólintottam.
- Tegnap láttam, de ma még nem. Néha eltűnik. Általában arra fele szokott menni. - nézett a sötétségbe.
- Mi van arra? - haraptam a számra.
- Nem szép dolgok, kislány. - rázta meg a fejét. - Egyedül akarsz oda menni?
- Igen.
- Én a helyedben nem mennék ennél tovább. Nagyon sok sikoly és sírás jön onnan. Én csak pár méterrel lakok beljebb egy szekrényben, de az egerek mindent el leptek. Átkozott egerek! - fel állt a hátán a szőr és fújni kezdett. - Nem tudom mi lelte őket, de pár napja az összes denevér eltűnt akik a híreket hozták nekem bentről.
- Szerinted kik voltak? Kik ölték meg őket?
- Az egerek! - ismét égnek állt az összes szőre. - De lehet, hogy a gonosz lények ölték meg őket.
- Gonosz lények?
- Nem tudom mik azok... Agy nélkül ölik az összes arra járót. - nevetett. - Eszembe jutott egy vicces történet! Pár hete egy villany szerelő jött, hogy megnézze a szekrényt, mert elment az áram. De a barom elment mellette és egészen odáig ment ameddig nem kellett volna. Na és most jön a legjobb rész! A srác bement, sikított majd egy fej gurult ki és utána jött a teste darabokban! - nevetett jó hangosan. - Nagyon vicces volt!
- És mit csináltak a testével?
- Az egyik égetőbe dugták. Szegény fiú... Nem volt több mint 19... De hát ez van!
- Megnézek valamit és kapsz tejet... Hogy is hívnak?
- Hwan. És a te neved, kislány?
- NamKyu. - indultam a égető felé.
- És mond csak NamKyu... A szüleid tudják, hogy idelent vagy?
- Nincsenek szüleim... - zártam be a rácsot. - Árvaházban nőttem fel.
- Akkor mit keresel itt? - nézett fel rám.
- Örökbe fogadott egy kedves nő. - mosolyogtam és letettem a lépcsőre. - Megtennél nekem egy szívességet Hwan? - guggoltam le hozzá. - Oda világítanál a középső égetőre?
- Természetesen! Egy kis tejért bármit megteszek.
Több se kellett. A mancsát rá tette és úgy ahogy tudta tartotta is. Az égetőhöz léptem és kinyitottam. Azonnal lángra kapott. Nagy levegőt vettem és be nyúltam a narancssárga lángok közé. Fel akartam sikítani, de össze szorítottam a fogam és a szemem. Keresgélni kezdtem a hamuban. Nem találtam semmit ezért az összeset amit találtam kihúztam az égetőből. Vissza csaptam az ajtaját. A kezemre néztem. Szinte csontig égett.
- Kislány ez mire volt jó?! - szólalt fel Hwan.
Nem mondtam semmit. Érzetem, hogy fekete lesz a szemem, de nem akarom megrémiszteni Hwant. Nem néztem rá. Letérdeltem és keresgélni kezdtem a hamuban. Semmit nem találtam. Fenébe! Vissza kinyitottam és belenéztem. Semmit nem látok az isten verte lángoktól. Nagy levegő megint és vissza keresni. Már vállig az égetőben kerestem amikor a kezembe akadt valami kemény. Kihúztam és megnéztem. Egy fém tok volt. Kinyitottam és benne volt egy igazolvány. Elmosolyodtam.
- N-NamKyu... - dadogott Hwan. - Azt hiszem ott van a fejetlen fiú.
Vissza fordultam az égető felé és egy barna hajú overallos fiúval találtam szembe magam. Az égető tetején ült és a lábát lengette. Rám nézett és elmosolyodott.
- Fel hívnád a szüleim? - kérdezte. - Biztos halálra idegeskednek. - kuncogott egy kicsit. - Köszönöm, hogy kiengedtél innen. Ha lehet mond meg a szüleimnek, hogy jól vagyok. Kérlek! És azt is, hogy köszönöm amit értetem tettek. - ugrott le az égetőről. - Még egyszer köszönöm. - hajolt meg.
Egy fény csóva tört fel a rácsnál. Mind oda kaptuk a fejünket. Meredten néztem bele, de alig láttam valamit. Egy rét... Talán? De nevetések hangja szűrődött ki.
- Gondolom mennem kell... - nézett vissza rám. - Majd még találkozunk. - indult el és mielőtt belépett volna a fénybe vissza fordult és elmosolyodott. Nagy levegőt vett és belépett. Ő és a kapu eltűnt. Vissza néztem az igazolványra
- Ügyes vagy kislány! - nevetett a lépcsőn ülő macska. - Most, hogy segítettél a srácnak...
- BonHwa... - mondtam ki a fiú nevét.
- Most, hogy segítettél BonHwan. Segíts Hwannak is! Szomjan halok!
- Rendben... - zártam be a dobozt és a zsebembe tettem. A jobb karomra néztem. Egy centi bőr se maradt a kezemen.
- Most mi lesz a karoddal? - kérdezte Hwan.
- Nyugi. - mosolyogtam rá. - Kutya bajom.
- Vicces vagy. - a füle radarként mozgott. - Na de NamKyu! Tejet akarok!
Nem mondtam semmit, csak oda léptem hozzá. A karomba vettem a lámpával együtt és elindultam felfelé. Kinyitottam az ajtót és a fiúk azonnal rám néztek.
- K-Kislány? - kezdett dadogni Hwan. - Ezek a fiúk ijesztőek. - lapult le az ölembe.
- Mi az isten történt a karoddal?! - vette ki a kezemből a lámpát Suga. - Még nem tudsz elég gyorsan regenerálódni!
- Cica! - simogatta meg a macskát V. - Egyem meg, de édes!
- Vissza vonom az előzőt... Ezek a fiúk röhejesek... - sóhajtott a karomban lévő macska.
- Mutatok én neked olyan röhejeset szőr gombóc, hogy nem lesz bajuszod! - vette ki a kezemből Jimin a nyakán a bőrt fogva.
- Ne bántsd Hwant! - nyúltam utána. - Már így is megsérült. - vettem vissza az ölembe.
- Megsérült? - kérdezte Monster.
- Egerek... - rázta meg a fejét Hwan. - Fekete szemű mocskok!
- Okosan cicamica! - feketedett el a fiúknak a szeme.
- N-Nem így értettem! NamKyu! Védj meg! - nyávogott.
- Ki volt az a fiú lent? - kérdezte V. - Fura volt, hogy az egyik percben még nem volt ott, de aztán igen.
- Lent hallt meg és a lelke az égetőben volt. - vettem elő a fém dobozt.
- Szóval így égett meg a kezed. - csodálkozott JungKook. - Nagyon fáj?
- Nem! - mosolyogtam. - Már kezd jobb lenni. - emeltem fel.
A bőr helyenként megjelent, de még mindig fekte darabok voltak rajta és a vérem is csepegett. Szerencse amint földet ért egy Suga eltüntette.
- De mi van az egerekkel? - tért vissza a témára Jin.
- Hwan állítja, hogy az egerek, vagy a gonosz lények amik bent vannak megölték az összes denevért.
- Gonosz lények? - vonta fel a szemöldökét J-Hope. - Olyanok mint mi?
- Ti szoktatok embereket lefejezni? - kérdeztem.
- Nem olyanok mint ők! - nevetett Hwan. - Azok az izék sokkal rosszabbak! Agyatlanok és képesek a falnak menni, vagy éppen saját magukat megölni. A denevérek azt mondták, hogy a folyosó végén egy kész labor van! És az egyik szobában van egy ugyan olyan égető mint ami a pincében, csak azok automaták. Rá teszik a hullát és megnyomnak egy gombot. A tálca amin a test van az becsúszik, bezáródik a vas ajtó, majd elégeti a testet. Na és azok a szerencsétlenek befeküdnek és megnyomják saját maguknak.
- És ha direkt halnak meg? - kérdeztem.
- Az is lehet.
- És te pontosan mi is vagy? - nézett a macskára V.
- Macska! Aki nyávog és TEJET iszik! - kezdte az épp kezemet karmolászni.
- Jól van! De nem viszlek vissza le. - indultam a konyha felé. - Még a végén megöl valami.
- Pont ezt akartam megkérdezni. - kezdett kínosan nevetni. - Nem vagyok gyáva csak most meg vagyok sérülve.
- El is hisszük... - jöttek utánam a többik.
Beértünk a konyhába és a pultra tettem az új barátomat. Kerestem egy tányért és mellé tettem. A hűtőhöz mentem és elő vettem a tejet. Töltöttem egy kicsit a tányérba és Hwan azonnal neki látott.
- Isten vagy NamKyu! - nézett rám tejes szájjal. - De a barátaid nem nagyon kedvelnek... Ők is itt laknak?
- Maradjunk annyiban, hogy laktunk... - sóhajtott Monster.
- Szóval elmentek reggel! Éjszakai baglyok vagytok! Akkor reggel ketten leszünk NamKyu. - mosolygott rám Hwan.
- Én is itt leszek! - lépett mellém Suga.
- Ohh... - folytatta a tej ivást Hwan. - Van a szobádban az ágyon kívül más?
- Suga nem alszik. Aludhatsz az ágy egyik felén. - simogattam meg.
- Nagyon kedves vagy NamKyu! - kezdett dorombolni. - Áhh! Nagyon rég nem simogattak meg! Azt hiszem, úgy hét esetleg hat éve! - kezdett a kezemnek dörgölődni.
A füle tövét kezdtem vakargatni. Mire ő csak még inkább dorombolt.
- Volt egy kislány! Pont ugyan így csinálta!
Megálltam. Kislány? Nem ChoHee gondol. Tudom, hogy nem rá gondol! De akkor... Kire? Hwan helyett egy kis cicát láttam meg. Nagy fülei pont olyanok mint Hwannak. Kis kerek feje, hosszú bajuszai. Nagyon aranyos!
- Ez a tiéd. - halottam egy nő hangját. Tudom ki ez! Ő az akit első este láttam.
- Tényleg?! - hallottam a fekete hajú lány hangját.
- Nem lehet család tag név nélkül! - mondta a nő.
- Legyen a neve... - gondolkodott el a kislány.
- Cirmos? - kérdezte az anya.
- Nem~! Ő különleges! Neki is különleges név kell. Mondjuk.. Hwan!
- Hwan? - nevetett a nő. - Milyen név az, hogy Hwan?
- Pont hozzá illik!
Ezzel meg is szakadt a beszélgetés.
- Jól vagy? - tette a vállamra a kezét Suga.
- I-Igen... bólintottam és levettem a kezem a cicáról. - Csak... Mindegy... Hwan... Te különleges vagy... - mosolyodtam el.
- Tudom én jól! - csukta be a szemét és elmosolyodott. - Mintha már mondta volna nekem ezt valaki..
- Én most mondtam. - simogattam meg megint. - Kis cica démon.